Egészen sokáig úgy tartottam, hogy a bulizás csak egy pótcselekvés. Gyerekként nagyon szerettem a kis szülinapi zsúrokat, amiket a szüleim szerveztek nekem. Egyébként ezeken mindig szerettem a figyelem középpontjában lenni. Amikor viszont elmentem gimnáziumba, valahol elveszett ez a lelkesedés. A menő gyerekek buliztak, én pedig nem tartottam magamat annak. Ráadásul nem tetszett az a féktelenség sem.
Csak szép lassan jöttem rá, hogy azért az, ha valaki elmegy szórakozni, nem az ördögtől való. Sőt, azt tudom mondani, hogy szerintem extrovertáltabb lettem az évek alatt, mint amilyenek az osztálytársaim valaha voltak. Hihetetlen érzés visszakapni azt, amiről azt hisszük, hogy csupán a gyerekkorunk része volt és azóta már teljesen elveszett. Szóval mindig érdemes küzdeni az ilyen dolgokért. Azóta van egy nagyon összetartó baráti társaságunk, akikkel mindig izgalmas, tematikus bulikat rendezünk.
A bulizásnak ettől függetlenül is valóban létezik egy árnyoldala, ez pedig az alkoholizmus. A Felépülök című oldal kiváló tájékoztatót adott nekem erről a betegségről, amiről azt hisszük, hogy teljesen értjük. Elsőként azt tudtam meg, hogy az alkoholizmussal sokkal gyengédebben bánnak az emberek, mint bármilyen más függőséggel. Valamiért, különösen a magyar társadalomban van egy beágyazottsága az alkoholnak, ez pedig teljesen legitimmé, vagy igazából vicc tárgyává teszi az alkoholizmus nagyon komoly kérdését. Continue Reading












